Kicsit meglepődve néztek ránk, hogy egymás mellett alszunk.

- Mi folyik itt??- mi csak megkövülten néztük az ajtóban álló szüleinket. Jó hangosan kérdezték, így megjelent Gordon, és szerencsére Bill is.

- Mi történt??- jött oda Gordon, de amikor benézett az ajtón, rögtön leesett neki, miért ez a nagy hangzavar.

- Emili!! Hogy kerülsz te ide??- kérdezte mérgesen anya.

- Azt én is szeretném tudni!!- mondtam magamban.

- Halljuk!!- mondta enyhén mérgesen Simone.

- Hát…- próbáltam valamit kinyögni, de jött a felmentő sereg.

- Éjszaka gitároztam, és Emili kijött vécére és meghallotta!! Aztán…

-… kijöttem én is, és bejöttünk Tomhoz meghallgatni mit játszik, és…

-… és elaludtam és…

-… nem tudtuk mit csináljunk vele, ezért…

-… lefektettük Tom mellé az ágyba, és Tom is lefeküdt, és…

-… most itt vagyunk!!- fejeztem be a kis történetet. Simonék arcáról, több mindent is le lehetett olvasni, egyrészt az értetlenséget, másrészt a haragot, de legfőképpen anyukám arcáról a megkönnyebbülést, hogy nem történt semmi köztem és Tom között, és még mindig az ő ártatlan kicsi lánya vagyok. De persze, mi tudtuk, legalább is Bill és én, hogy ez már nem így van.

- Hát jó, Emili, gyere szépen és öltözz fel!!- szólt rám anya.

- Ti fiúk pedig… ti is!!- mondta zavarában Simone.

- És gyertek le reggelizni!!- mondta Gordon.

- De én még álmos vagyok!!- dőlt vissza Tom.

- Nincs apelláta, ha egész éjszaka képes voltál gitározni, most is képes leszel felkelni!!- mondta Simone ellentmondást nem tűrő hangnemben, majd mindenki kivonult a szobából. Simone és Gordon a konyhába, Bill a szobájába, én és anya pedig a szobánkba. Az ajtó csapódása után, a hátam mögött, anya azért nekem szegezte a kérdést:

- De ugye, tényleg nem csináltatok semmit Tommal??

- Anya!! Már mondtam hogy nem!!- kotortam elő valamit a szekrényből.

- Jól van, csak egy kicsit félreérthető volt, amit láttam!!- öltözött ő is.

- Ne félts már ennyire, tudom, hogy mit miért teszek, és minek van itt az ideje, és azt is tudom, mikor lesz annak az ideje, hogy lefeküdjek Tommal, vagy akárki mással!!- öltöztem fel gyorsan, mert egyre kínosabbá vált ez a téma, és nem akartam elszólni magamat.

- Jól van!!- tette fel megadóan a kezét, majd megöleltük egymást és levonultunk reggelizni. Már mindenki az asztalnál ült. Mi is leültünk és megreggeliztünk. Egy cseppet sem volt feszült csend, pedig azt hinné az ember egy ilyen incidens után majd mindenki feszülten, üli végig a reggelit, s alig várja, hogy elmehessen innét. De nem!! Itt jó volt a hangulat. A reggelit befejezve, mindenki ment a maga dolgára. Gordon a zeneiskolába, anya és Simone valami új receptet akartak kipróbálni a fiúknak meg próbájuk volt, amire azt mondták, nem mehetek. Így fogtam magam, és elmentem szétnézni a városban. Nem volt nagy, de minden volt. Beültem egy cukrászdába is. Amint ott eszegettem valami nagyon finom sütit, egy magas, szőke hajú jóképű srác jött be az üzletbe. Nem nagyon akartam feltűnést kelteni, így inkább csendben eszegettem tovább. Akarva akaratlanul is halottam, amit a pultosnak mondott:

- Szia Mathias!!

- Hello Andy!! Mi járatban??

- A fiúknak akarok egy kis sütit vinni!! Holnap lesz az első koncertjük!!

- Jah, a Tokio Hotel??

- Igen, az!!

- A lányomnak is van jegye!! És?? Mit szeretnél nekik vinni??

- Őszintén szólva fogalmam sincs!! Nem tudom, mit szeretnek!! Talán Billt még tudom is, de a másik két srác…

- De Tomét is biztosan tudod, hiszen ikrek nem??

- Ikreknek ikrek, de teljesen különbözőek!!

- Hát akkor had ajánljak neked!!

- Azt megköszönném!!- a többit már nem figyeltem, eleget halottam. Akkor ez az a srác, akiről Bill olyan sokat írt a levelében. Andreas azt hiszem így hívták. Fizetett, majd elköszönt. Először volt bennem egy kis valami, ami azt súgta, menjek utána, és lessem meg a fiúkat, de végül maradtam a helyemen és falatoztam tovább. Befejeztem, és kimentem az üzletből. Sétálgattam, de már nagyon elfáradtam így leültem egy kis padra. Nézelődtem, majd egy lány ült le mellém. A arcába lógott a barna haja, így nem láttam az arcát. Egy nagyot köhögött, én meg gondoltam egyet, és felé nyújtottam egy zsebkendőt.

- Köszönöm!!- vette el félszegen, majd jó alaposan kifújta az orrát.

- Nincs mit!!- mondtam, majd úgy gondoltam ideje mennem így felálltam.

- Már mész is??- állt fel ő is, majd elsöpörte a szemébe lógó hajtincseket.

- Igen, ideje mennem!! Nem soká hazajönnek a haverjaim!!

- Értem, jó is az, ha vannak az embernek barátai!!- mondta lehorgasztott fejjel.

- Miért?? Neked nincsenek??

- Nem igazán!!

- Hogy hívnak??

- Kethrin, és téged??

- Emili!! Itt laksz, Loitschében??

- Igen, az apukámé ez a cukrászda!!- mutatott a velem szemben lévőre, ahonnan alig pár perce léptem ki.

- Apukád nagyon ügyes!! Isteni a sütie!!

- Kóstoltad??

- Igen, nem rég jöttem ki onnan!!

- Most voltál ott először??

- Igen, mert nem itt lakom!!

- Értem!! És megkérdezhetem kik a barátaid?? Hátha ismerem őket!!

- Bill és Tom Kaulitz!!

- Nem nekik van az a bandájuk, az a Devilish??

- De, de most már Tokio Hotel!!

- Ja, igen tudom!! Most lesz szombaton a koncertjük nem??

- De igen, te is jösz??

- Persze, ki nem hagynám!!

- Szuper!!- megörültem, hogy végre valakit ismerek majd a fellépőkön kívül.

- Nincs kedved még egy kicsit sétálni??

- De, utána, meg ha gondolod haza, kísérhetnél!! Bemutatlak a fiúknak!!

- Rendben!! Gustav a dobosa, nem??

- De igen, valami Gustav!! Csak nem tetszik??

- De igen, csak sajnos én neki biztosan nem!!

- Optimizmus Kethrin!! Biztosan tetszel majd neki!!

- Remélem!!

- Én pedig tudom, na de, gyere, induljunk!!

- Rendben!!- és elindultunk. Már nem mentünk el sétálni, hanem egyenesen haza, mármint Simonékhoz. Útközben sok mindent mesélt magáról, és azt is megtudtam, hogy ő tavaly ballagott, és most egy Berlini gimibe jár.

- Itt vagyunk!!- álltam meg a ház előtt. Idegesen tördelte a kezeit.- Ne izgulj!!- hátulról hangokat hallottunk, a fiúk minden bizonnyal megjöttek. Hátramentünk, és most kivételesen nem támadott meg Scotty. El volt foglalva annak a szőke hajú srácnak a kezével.- Sziasztok!!- köszöntem rájuk, mert nem vették észre, hogy megjöttem.

- Szia… sztok!!- köszöntek meglepetten a fiúk, és mint ha Gustav kicsit jobban meg is lepődött volna.

- Hagy, mutassam be nektek Kethrin!! Egy nagyszerű cukrászda vezetőjének a lánya!!

- Sziasztok!!- köszönt, meglepedten.

- Szia!! Akkor itt az ideje, hogy mi is bemutassuk neked, egy közös jó barátunkat, Andreast!!- mutatta be a szőkét Bill.

- Örvendek!!- nyújtottam kezet!!

- Én is!!- rázta meg a felé nyújtott kezemet, majd visszaült a helyére, Gustav pedig felállt, hogy hellyel kínálja Kethrin, de volt egy hátsó szándéka is. Beszélni velem, így amint feláll, felém, vette az útját.

- Emili, beszélhetnénk??- itt kérdőn néztem Kethrinre, aki nem is figyelt rám. Alig észrevehetően, de Gustavot sasolta.

- Persze, gyere!!- és egy kicsit arrébb mentünk a csapattól.- Mit szeretnél??

- Honnan ismered ezt a lányt??

- Kethrint??

- Van itt másik lány??

- Bocsi!! A városban találkoztam vele.

- Értem!!

- Csak nem tetszik??

- Hát…- pirult el.

- értem én!!- mosolyogtam rá.

- De én neki biztos nem!!

- Honnan veszed??- mosolyogtam rá sokat sejtetően.

- Mondott valamit??- csillant fel a szeme.

- Beszélt rólad valamicskét, és pont úgy volt ezzel a helyzettel, ahogy te!! Hidd el, hogy tetszel neki!! Hívd félre, és m beszélgessetek!!

- Gondolod, belemenne??

- Nem, tudom!!- mondtam neki határozottan, majd megöleltem.

- Te vagy a legjobb!!- majd elengedtük egymást, és visszasétáltunk. A fiúk jól el voltak. Amint vissza értünk, Kethrin felállt, és elköszönt. A kapuban sikerült utolérnem:

- Mi a baj??

- Látom, ennyit ér neked a barátság!! Kellett neked elmondanom, hogy Gustav tetszik!! Nyilvánvaló, hogy te tetszel neki!! Hát hajrá!!- és csukta volna a kaput, de nem hagytam.

- Miket hadoválsz itt össze?? Honnan veszed, hogy én tetszem neki??

- Hát talán abból, hogy félre hívott, és hogy megöleltétek egymást!!

- Ja, abból?? Azért hívott félre, hogy megtudja, tetszik e neked!! És az ölelés meg azért volt, mert bíztattam!! Nekem egyáltalán nem tetszik!! Aranyos meg minden, de nem az esetem!!

- Igazán??

- Alap szabály, hogy barátnak nem hazudunk!!

- Akkor azt mondod, tetszem neki??

- Sőt!!

- Most ciki lenne, ha visszamennék nem??

- Igen, de majd gyere el a koncertre, ott majd találkozunk, és beszélgettek rendben??

- Oké!!

- Akkor szent a béke??

- Az!!- majd megöleltük egymást, és elindult haza. Én visszamentem a fiúkhoz. Gustav arcán láttam, hogy reménykedett benne, hogy visszajön velem Kethrin, de sajnos nem jött. Én inkább csak rámosolyogtam. Andreas is észrevette, hogy kicsit lekonyult Gustav.

- A csaj a baj?? Csak nem bejön??- de Gustav nem válaszolt.- Nyugi, ott lesz a koncerten!!

- Ezt meg honnan tudod??

- Voltam benn abba a cukrászdában, ami a apjáé, onnan hoztam a sütit, és mondta, hogy a lányának is van jegye!!- Gustav nem válaszolt, csak egy kicsit jobb kedvre derült, aztán még beszélgettünk egy kicsit, de Andreasnak is mennie kellett, és Gustavék úgy döntöttek elkísérik. Elköszöntünk tőlük, majd mi is mentünk befelé vacsorázni…